Vágólapra másolva!
Későn, de ahhoz még időben büntette meg az UEFA a Fradit, hogy az fájjon a szurkolók egy részének. Az Európai Labdarúgó Szövetség pénteken összesen 79 ezer eurós számlát és egy ezer fős szektorbezárásról szóló döntést küldött a magyar bajnoknak. A Fradi 2022. augusztus 9-én, kedden a BL-selejtezők 3. fordulójának visszavágóján lép pályára a Groupama Arénában az azeri bajnok Qarabag ellen. Kubatov Gábor klubelnök az Origónak küldött nyilatkozatában igazat adott az UEFA-nak. Elítélte azokat a zöld-fehér drukkereket, akik miatt most ezer szurkoló lemarad a BL-selejtező visszavágójáról.

„Több mint tíz éve, amióta elnöknek választottak küzdünk a kirekesztés minden formája ellen a Fradiban. Folyamatosan kampányolunk, nem csak a szavak, hanem a tettek szintjén is harcolunk" – kezdte a sportvezető.

Kubatov Gábor, az FTC elnöke Fotó: Koncz Márton - Origo

És ne feledjük, hiányzik majd a lelátóról mások miatt ezer ember, aki buzdítaná a csapatot, ezt is nagyon sajnálom.

Az FTC elnöke arról tájékoztatta az Origót, hogy a kizárás kényszerűségből most azokat érinti, akik a B1 szektorba vettek jegyet, de nem rendelkeznek a bajnokságra érvényes szezonbérlettel. Mindenkit értesíteni fognak.

Valamivel több, mint ezer szurkoló esik a döntés áldozatául.

Kubatov szerint nem tudtak másként dönteni, mert az UEFA egybefüggő, minimálisan ezer főt és a B szektort érintő tiltásról határozott.

„Az érintett szurkolóknak azt ajánljuk fel, hogy automatikusan átfoglaljuk a jegyüket a következő, az Üllői útra tervezett nemzetközi mérkőzésre – folytatta a sportvezető.

Kubatov Gábor arra számít, hogy az esetből minden szurkoló tanul és többé nem fordul elő hasonló, azaz tényleg sikerül végérvényesen száműzni a kirekesztő rigmusokat. Az elnök hajthatatlan, ahogy fogalmazott, zéró tolerancia van kirekesztés ügyben a Fradiban.

Ezer ferencvárosi szurkolóval lesznek kevesebben a Qarabag elleni BL-selejtező visszavágóján kedden a Groupama Arénában Fotó: Csudai Sándor - Origo

Hogy az UEFA is lássa, mennyire komolyan gondolja a zöld-fehér klub, ezért nem csak a határozatban megkövetelt molinót fogják kitenni, hanem az FTC korábbi kampányaihoz használt két jelszót, a „We are one"-t, és a #weareafamily-t is kinyomtatják és kihelyezik egy másik, óriási molinón, ezzel emlékeztetve a renitens zöld-fehér szurkolókat arra, hogy a Fradiban mindenki egy család tagja.